A Fertő tó Barátai Egyesületet 2021-ben alapítottuk.
Az Egyesület célja, hogy hozzájáruljon a Fertő tó és a táj, mint UNESCO világörökségi terület páratlan természeti és kulturális értékeinek megőrzéséhez, védelméhez.
Elkötelezettek vagyunk a tó ökológiai sokszínűségének fenntartása, a fenntartható fejlődés támogatása és a klímaváltozás hatásainak mérséklése mellett.
Küldetésünk, hogy ezekről, valamint a tó jelenlegi és történelmi ökológiai és hidrológiai múltjáról minél több, közérthető, hiteles információt adjunk közre, mert fontosnak tartjuk a Fertő-tájjal kapcsolatos összefüggések feltárását, megértését és átláthatóvá tételét, különösen azok számára, akiknek örökül hagyjuk e tájat, a fiatal generáció számára. Ezért szorgalmazzuk a Fertő-táj jövőjéről való együttgondolkodást is.
Mindezek mellett, kiemelten fontos kérdésként kezeljük a fertőrákosi öbölben zajló kormányzati beruházást. Meggyőződésünk, hogy a tó partján a valós társadalmi igényeket és – a természetvédelmi terület érintettsége miatt kiemelten fontos – környezeti szempontú fenntarthatóságot kielegítő, minden érvényes magyar és EU-s jogszabálynak és a nemzetközi vállalásainknak is megfelelő, emberi léptékű fejlesztés kell, hogy történjen. Mielőbb. Fontos számunkra, hogy a helyiek és a Fertő-tájra látogatók – hosszú évek óta tartó késlekedés után – végre élvezhessék a tó magyarországi oldalának egyetlen szabad vízfelületét.
Párbeszédre és szoros együttműködésre törekszünk minden érintettel – szakértőkkel, hivatalos szervezetekkel, és a helyi lakossággal, idehaza és a tó túloldalán – a Fertő-táj és a tó jövőjével kapcsolatos kérdésekben, legyen az vízgazdálkodás, mezőgazdaság, természetvédelem, turizmus vagy a globális felmelegedés kérdése.
Dokumentumok:
Beszámoló a 2023. évi tevékenységünkről