Fertő tó Barátai Egyesület

Hogyan csináljunk viccet a társadalmi egyeztetésből


Véleménycikk az UNESCO Fertő tavi látogatása előzményeiről

A Fertő tó Barátai Egyesület tagjait 2019 augusztusában az osztrák Ramsari Bizottság meghívta, hogy ismertessék az osztrák érintetteknek a környezeti hatásvizsgálati dokumentáció alapján a Fertő tavi vizitelep úgynevezett rekonstrukciójának részleteit. Furcsa felkérés volt, hiszen a Ramsari Bizottságot a magyar kormánynak kellett volna tájékoztatni az állami beruházáról és nem társadalmi munkában dolgozó civileknek. Négy év telt el azóta és most 2023 októberében az UNESCO, ICOMOS és Ramsar-i Bizottság közös látogatást tesz a Fertőtájon.

A Fertő tó Barátai Egyesület alapítása óta azért küzd, hogy – az UNESCO, ICOMOS és Magyar Tudományos Akadémia által is kritizált, túlzottnak és a nem a területre illőnek tartott – Fertő tavi vizitelep dekonstrukciója helyett egy a természeti értékeket figyelembe vevő turisztikai helyreállítás és fejlesztés valósuljon meg a területen. Fontos megjegyezni, hogy a magyar kormány által tervezett, és már eddig is 11 milliárd forintba kerülő fejlesztés semmiképpen nem tekinthető rekonstrukciónak, hiszen a telep területi kiterjedése négyszeresére nő, úgy hogy eddig nem látott és a nemzeti park céljaival nehezen összeegyeztethető szálláshely fejlesztéseket javasol (pl. Monolit vasbeton négycsillagos szállodát, vagy 26 darab apartmanházat amiknek a környezetvédelmi engedélyét a bíróság is megszűntette).

Az UNESCO Világörökségi Egyezményének 13. Cikk 7. Pontja külön foglalkozik azzal, hogy a világörökségi területeken a civil szervezetek véleményét meg kell hallgatni a kezeléssel kapcsolatos kérdésekben. A Fertő / Neusiedlersee kulturtáj esetében is így kell történnie, ráadásul mivel ez egy határon átnyúló világörökségi terület, ezért mind az osztrák mind a magyar civil szervezeteknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megosszák véleményüket és javaslataikat. A 2023. Október 2 és 5 között tervezett látogatásra végül a magyar beruházást kritizáló Egyesületünk és a Greenpeace is meghívást kapott, de érdemes végig tekinteni, hogy miként is sikerült kieszközöli a meghívást.

Először is az UNESCO látogatás terveiről először az osztrák sajtóból szereztünk értesülést. Ezek után az UNESCO Világörökségi Tanácsának rijadi ülésének dokumentációit tanulmányozva a Fertő / Neusiedlersee kulturtájhoz kapcsolódó, a Fertő tavi vizitelep beruházást erősen kritizáló határozati javaslatot találtunk. Ekkortól gyorsultak fel az események:

  • szeptember 22-én a WWF Ausztria tájékoztatott minket arról, hogy a látogatás pontos időpontja is megvan és ez október 2 és 5 között lesz.
  • Szeptember 25-én informálisan megkaptuk a látogatás tervezett programját is. Ebből jól látszódott, hogy a különböző magyar hivatalos szervezetek képviseletében összesen 15 fő vesz majd részt a látogatáson. Álljon itt a teljes lista (angolul mivel így kaptuk mi is a listát):

Hungary: Ministry of Construction and Transport (7 persons), Ministry of Agriculture (2 persons), WH Management Body (1 person), Fertő-Hanság National Park Directorate (2 persons), ICOMOS Hungary (1 person), Planning company (2 persons)

  • Az osztrák UNESCO nemzeti bizottságnak szeptember 25-én küldött levelünkre már másnap (szeptember 26-án 9 órakor) választ kaptunk amiben arról tájékoztattak, hogy a magyar civil szervezetek meghívása a magyar kormányzati fél feladata.
  • Szeptember 26-án 14:33-kor az Építésügyi és Közlekedési Minisztérium végül elküldte számunkra a meghívót, ami szerint előadhatjuk véleményünket 5 perc terjedelemben október 3-án (kevesebb mint egy hét múlva) délelőtt 10 és 12 óra között. Érdemes idézni egy mondatot az üzenetből: “Visszajelzését várva postafordultával, legkésőbb 2023. szeptember 27. szerda 12 óráig,” Tehát összesen 19 óra 27 percet kaptunk arra, hogy válaszoljunk a meghívásra.

A meghívást végül természetesen elfogadtuk, igyekszünk szakmailag helytállni az eseményen, de felháborítónak tartjuk, hogy kevesebb, mint egy héttel a rendezvény előtt, alternatív időpontok megadása nélkül úgy kapunk meghívót, hogy a társadalmi munkában ellátott feladatainkat munkaidőben (kedd délelőtt) kell ellátnunk. Mindezt úgy, hogy közben a magyar kormány képviselői előtt nyilván már jóval korábban ismert volt az időpont hiszen összesen 15 hivatalos képviselő jelenlétét jelezték az UNESCO felé már szeptember 22-én. Ezt az eljárást nem tartjuk megfelelő társadalmi konzultációnak és az eseményen is tiltakozni fogunk ellene.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.