Fertő tó Barátai Egyesület

Nemzeti ünnep – a Fertő tó visszafoglalása


2022. augusztus 20-ára az  Emlékoldal a Fertő-tavi cölöpházakhoz Facebook csoport a Fertő tó Barátai Egyesület támogatásával eseményt szervez a Fertő tavi vízitelep bejáratához. Az esemény címe: A Fertő-tó visszafoglalása a fertőrákosi öbölben a nemzeti ünnepen.

Egykori, mára már lebontott cölöpházak (forrás: Emlékoldal a Fertő-tavi cölöpházakhoz)

Az esemény részletei (forrás: az esemény facebook oldala)

“A találkozás célja, hogy békés egészségügyi sétát tegyünk a 4 éve elzárt területen, az egykori cölöpházak, kikötő és strand környezetében.

A rendőrség a gyűlést befogadta, törvényi akadálya nincs a találkozásunknak. Az előttünk álló időszakban levélben fordulunk a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt-hez és kérjük, hogy a rendezvényünk számára biztosítsák a “fejlesztési terület” látogatását, illetve engedjék a sétánkat. Arra bíztatlak, hogy nézzük meg közösen az időközben felfüggesztésre került Fertő part – Az élmények otthona fejlesztést.

Tudnod kell, hogy kellő számú érdeklődő esetén nincs az a sorompó, amely zárva maradhat a résztvevők előtt! A Fertő-tó egy természeti kincs, nem pedig egy védett atombunker! A környezet, és természet védelmét semmibevevő fejlesztési szakaszok már részben megvalósulhattak a területen, átszabásra kerülhetett az érintett teljes partszakasz.

Ez veszélyes!A projekt úgy állt le, hogy a kiszolgáló felépítmények még nem készültek el. Ezzel kapcsolatban lenne is javaslatunk Közép-Európa legnagyobb, összefüggő nádterületének szívében: “Több nádtetőt, kevesebb betont a Fertő-tó partjára!”

Rendezvényünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a jelenlegi tervek újragondolásának szükségességére, a továbbiakban pedig kérjük egy jóval szerényebb, a helyi értékek és adottságokból is merítő fejlesztés megvalósítását.

Gyere Te is és a sorompók újra felnyílnak!”


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.