Fertő tó Barátai Egyesület

UNESCO vizsgálat várható a Fertő tónál


Osztrák sajtóhírek szerint az UNESCO tanácsadó testülete, ami a Fertő / Neusiedler Világörökségi kultúrtáj esetében a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (röviden ICOMOS), vizsgálatot indít a Fertő tó világörökségi helyzetével kapcsolatban. A vizsgálatot többször kezdeményezte már mind a magyar Fertő tó Barátai Egyesület, mind osztrák partnerei az Alliance for Nature és a Freunde des Neusiedlersees.

A Fertő tavi vizitelep dekonstrukciójának jelenlegi állapota

A civil szervezetek 2019 óta folyamatosan tájékoztatták az UNESCO párizsi titkárságát a tó körül folyó különböző fejlesztésekről, amelyek a Fertő tó Barátai Egyesület szerint veszélyeztetik a kultúrtáj kiemelkedő egyetemes értékét. A veszélyek között csupán az egyik a Fertő tavi vizitelep úgynevezett rekonstrukciója, amit mintegy 11 milliárd forint közpénz elköltése után talán inkább célszerű dekonstrukciónak, rombolásnak, nevezni. A vizitelep jelenleg el van zárva a látogatók elől, és annak ellenére, hogy a Fertő-Hanság Nemzeti Park területének része az Építésügyi és közlekedési Minisztérium felügyelete alatt részben építési anyagok tárolására használják.

“A kiemelkedő egyetemes értéket sajnos nem csak a Sopron területéhez tartozó, Fertő parton tervezett és jelenleg érvényes építési vagy környezetvédelmi engedéllyel nem rendelkező túlzott és elhibázott magyar fejlesztés veszélyezteti. Osztrák partnereink tiltakoznak a Breitenbrunn területén tervezett turisztikai fejlesztés, a világörökségi terület puffer zónájában tervezett szélerőmű park fejlesztések ellen is. Közösen lépünk fel azért, hogy fenntartható vízgazdálkodást dolgozzanak ki a Fertő vidékén hiszen a Duna felől tervezett vízutánpótlás ökológiai katasztrófához vezethet a területen” sorolja Major Gyula a Fertő tó Barátai Egyesület elnöke.

A rijadi UNESCO Világörökségi Bizottság ülésén Szeptember 10-25 között várhatóan tárgyalni fogják a Fertő tóhoz küldendő vizsgáló bizottság felállítását. Az ülésen a Fertő tavi civileket a német World Heritage Watch civil szervezet munkatársa képviseli majd. A vizsgálat eredményeképpen az is megtörténhet, hogy a Fertő / Neusiedler Világörökségi kultúrtáj felkerül a veszélyeztetett világörökségi területek listájára

Az UNESCO 2021 júniusában már felszólította a magyar kormányt a Fertő parton tervezett fejlesztés felfüggesztésére. Az ICOMOS magyar bizottsága 2021. februári elektronikus beszámolójában szintén úgy foglalt állást, hogy “Erősen megkérdőjelezhetők azok (a fejlesztések), amelyek forgalmat vonzanak, de a tóparttól távolabb is elhelyezendők”. Az ilyen fejlesztések közé sorolta az ICOMOS a tervezett 4 csillagos, monolit vasbeton szállodát.

“Egy újabb keserédes sikert értünk el azzal, hogy az UNESCO tárgyalja javaslatunkat. Természetesen nem örülünk ennek, hiszen jobb lenne ha Ausztria és Magyarország kormányai felelősen, a társadalmi szervezetek bevonásával, a terület értékeinek figyelembe vételével fejlesztene a régióban. A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének tagszervezete a Fertő tó Barátai Egyesület ismét példát mutatott kitartásban és szakmaiságban, és szívesen támogatjuk majd az ICOMOS októberben várható vizsgálatát észrevételeinkkel” tette hozzá Kun Zoltán a szövetség elnöke.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.